Apaként hajlamosak vagyunk mi megszabni a közös programok menetét. Eldöntjük, hogy a hétvégén bevásárlás lesz, kirándulás, rokonlátogatás vagy éppen közös barkácsolás. A gyerek pedig legtöbbször csak követ bennünket, mintha mellékszereplő lenne a mi forgatókönyvünkben, gurul utánunk, velünk, mint a pótkocsi.

Most gondolj bele: milyen érzés lehet neki, ha sosem az ő ötlete valósul meg? Ha mindig csak sodródik a mi döntéseinkkel? A gyerekekben ott él a vágy, hogy hatással legyenek a környezetükre, hogy számítson az ő akaratuk is. És mennyire felemelő élmény, amikor egyszer csak az ő választásuk ad irányt egy közös délutánnak!

Átengedni döntést? Na még mit nem!

Ha féltjük apai tekintélyünket, akkor nem engedünk át semmilyen döntést. Nem a gyerek dolga, nem ért hozzá, mienk a felelősség.

Azonban ha erősíteni szeretnénk a tekintélyt, akkor egy részét nyugodtan átengedhetjük a döntésnek. Egy "jelentéktelen" részét, amikor nekünk is teljesen mindegy, melyiket választja, aminek mindegy, mi a kimenetele. Olyan részét, ami nincs kihatással a szülői felelősségünkre, baj nem lehet belőle.

Ahogyan mi felnőttek is szeretjük magunk beosztani az időnket, teret engedni a vágyainknak, választásainknak, úgy a gyerekben is ott mocorgál ugyanez a szükséglet.

Ha a gyerek gyakran azt éli meg, hogy nincs beleszólása a közös időbe, az hosszú távon rányomhatja a bélyegét az önbizalmára, önbecsülésére. Elveszítheti a hitét abban, hogy neki is vannak jó ötletei, jó társaság, a véleménye számít, vagy hogy a döntéseinek következménye van. A spontaneitás, a kezdeményezőkészség lassan háttérbe szorulhat, és felnőve bizonytalanná válhat a saját döntéseiben.

És nemcsak erről van szó. Ha mindig apa, anya, tesó, tanár irányít (lehet ez a gyerek élménye!), akkor a közös élmény sokkal inkább kötelességnek, mint örömnek tűnhet a gyerek szemében. Pedig a gyerekkornak éppen a közös, szabad élmények adják a legmaradandóbb emlékeit s nyitnak utat a kreativitásnak, a fejlődésnek.

Mit tehetünk apaként?

Éppen ezért óriási ereje van annak, ha időnként átengedjük a kormányt – még ha csak egy órára is. Egy egyszerű mondat is csodákra képes: „Most te döntöd el, mit csináljunk együtt.” A gyerek ilyenkor átéli, hogy apa valóban nyitott rá, figyel rá, és kész az ő világához alkalmazkodni. Így nem születhet teljesíthetetlen kívánság, de a szabadság élménye mégis valódi lesz. Amikor a gyerek irányít, nemcsak játékosan tapasztalja meg a döntés felelősségét, hanem azt is, hogy apa vele van, követi, támogatja, és hajlandó belépni az ő világába. Ez az élmény erősíti az önbizalmát, és mélyíti kettőtök kapcsolatát is.
Nem célszerű határtalan szabadságot adni, sőt, a keretek segítenek elkerülni a csalódást. Ha azt mondjuk: „válassz a játszótér, a park és a mező között”, akkor reális keretek között adunk szabadságot. Így elkerülhető a lehetetlen ötlet – például, hogy most azonnal utazzunk a tengerhez –, de a gyerek mégis valódi döntési helyzetben érzi magát.

Példák a gyerek választási lehetőségeire:

• „Mit szeretnél ma este, olvassak mesét, vagy inkább találjunk ki egy saját történetet?”
• „A játszótéren kezdjünk a hintával vagy a csúszdával?”
• „Ma este palacsintát süssünk, vagy inkább pizzát készítsünk együtt?”
• „Most te döntöd el, hogy társasozunk, vagy inkább egy kártyapartit csapunk.”
• „Elmenjünk biciklizni a parkba, vagy sétáljunk inkább egyet a tó körül?”

Példák a gyerek önállóságának erősítésére:

• „Ez most a te döntésed, és bármit választasz, én benne leszek.”
• „Jó ötlet, próbáljuk ki így, ahogy mondod.”
• „Ha ezt választottad, akkor most ezt visszük végig együtt.”
• „Érdekel, hogy mit szeretnél kipróbálni – mutasd meg nekem a te világodat.”

Példák a keretek finom felállítására:

• „Most olyan programot válassz, amit itt a közelben tudunk csinálni.”
• „Ez az egy óra teljesen a tiéd – mondd meg, mivel töltsük.”

Önállóság és felelősség egyben

Amikor a gyerek választ, nemcsak az önállóságát gyakorolja, hanem azt is, hogyan viseli a felelősséget a saját döntéséért. Ha ő a foci mellett dönt, akkor tudnia kell: most tényleg focizni fogunk, nem váltunk át öt perc múlva hintára (hacsak nem olyan pici még a gyerek, hogy 5 perc után neki már változatosságra, így más tevékenységre van szüksége). Megtanulja, ha egyiket választja, az mennyi idős elfoglaltság, mivel kell készülni rá (pl. másik cipő, mez, eszköz) és utána hogyan lehet lezárni (pl. egyszerű kézmosással vagy fürdéssel, táska kipakolással stb.).

És ebben apa társként, segítőként van jelen – nem bírálóként, hanem partnerként. Ez a tapasztalat nemcsak a gyerek önbizalmát erősíti, hanem a kapcsolat mélységét is: azt érzi, hogy apa nemcsak irányít, hanem képes követni is.

A közös programok amellett, hogy döntés születik arról, mit csinálunk, átadhatjuk annak a lényegét is, hogyan születik meg a döntés, mire vannak hatással. Amikor a gyerek választhat, és apa valóban mellé áll ebben, azzal azt üzenjük: „Fontos vagy. Számít, amit szeretnél. Hatással vagy a világra, és ebben én támogatlak.”

A választás szabadsága a gyereknek szárnyakat ad, a közös élmény pedig biztonságot teremt.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo by 光术 山影
on Unsplash