Korunk egyik legnagyobb kérdése, hogyan lehet a modern világban megfelelni az apaszerep hétköznapi kihívásainak?

Régen minden jobb vót, nem igaz? Az apák elmentek az erdőbe, mezőre, csatába, ha nagy volt a gyerek, akkor vitte magával, mindent eltanult tőle, vitte tovább a mesterségét, az üzletet, a hivatást. Egyértelmű volt, hogy mire kell a gyereket tanítani. Egyértelmű volt, kinek hol a helye a társadalomban, mi a dolga.

És ma? Amikor újabbnál-újabb mobiltelefonok, technológiák és PS-frissítések jelennek meg havonta, hetente?

Mit tudott tanítani régen egy apa a gyerekének?

A paraszti világban mindent. Is. Merthogy a paraszti világ mint a természetközeli népek a nappal keltek, a nappal feküdtek, a kettő között pedig minden mozdulat, tevékenység a fenntarthatóságra, az energiafelhasználásra volt optimalizálva (gondolok itt például a kaszálás kiművelt mozdulatsorára).

A háztájit megművelni, a jószágokat gondozni teljes embereket igényelt, hajnaltól estig megállás nélkül adott feladatot a dologra képes embereknek. Tehát az apa és anya minden feladatra meg kellett, hogy tanítsa a gyereket, hogy amit addig felépítettek, felneveltek, azt ugyanolyan hozzáállással és "szakértelemmel", gondoskodással folytassa a követő generáció.

A létfenntartás záloga volt, hogy a tudást átadják generációról generációra. Apáról fiúra szállt az állat leölésének, feldolgozásának "művészete", a földművelés ezközeinek karbantartása, használata, a házépítés folyamata.

Katonás időkben - gondoljunk az Egri csillagokra - a srácokat már korán elküldték karvívásra, bajvívásra, lovaglásra, hogy képben legyenek és a haza védelmében érdemi szereplőkké válhassanak.

Akinek műhelye, üzlete, hivatása volt, az is és az ügyfélkör is rengeteg munkával épült fel. Kár lett volna veszni hagyni, hát a gyerekre próbálták rásózni, célszerű volt bevonni a munkába és a fortélyokra megtanítani.

Az úri világban pedig a kultúra, a műveltség, a nyelvtudás jelentettek nagyon sokat, hiszen gyakran más népek fontos(kodó) embereivel kellett kommunikálni. Ott művészetekre, filozófiára, államügyekre és nyelvekre taníttaták a gyerekeket.

Amikor még nem dúlt az írásbeliség, akkor az adott szó jelentette az együttműködés mérföldköveit. Tehát a memória és a becsület igen fontos erényekké váltak.

Ugyanakkor a veszélyekre is megtanították a gyerekeket, igaz, akkor még nem száguldoztak sportkocsik az utcákon és vírus, vagy szoftverfrissítési mulasztás sem fenyegette a lovaskocsi fedélzeti számítógépét.

Apaszerep nehézségei régen

A létfenntartásért küzdő többgenerációs paraszti családokban az apa egész napos munkával kiművelt izmaival megerősített szavai tekintélyt parancsoltak. Érzelgősségnek nem sok helye és ideje volt. Övé volt a legjobb, legzsírosabb, legfontosabb (egyben a legízletesebb) falat, hiszen a legtöbb energiát ő pazarolta el a nap folyamán. Pedig a vizes ruhák sulykolása, cipelése, az állatok táplálása, tisztántartása sem piskóta. A legényeket a közösség avatta be, főként munkával.

Katonáéknál a haza védelme mint kötelesség határozta meg a mindennapokat. Rugalmatlan, "katonás", ellentmondást nem tűrő nevelés, gyakori volt a testi fenyítés, a büntetés. Az apa érzelmei teljesen rejtve maradtak a család számára. Innen ered a katonadolog, a fiúk nem sírnak lélekromboló mondatok, amelyek természetesen a katonai rendet szolgálták.

Az iparosok, tanítók, tisztviselők apai tekintélye is fontos volt, de inkább szakmai tudáson alapultak, a mesterséghez, hivatáshoz kapcsolódtak. Talán itt érhető leginkább tetten a példamutatás, a szakma átörökítése során. Természetesen óriási konfliktust generált, ha a gyerek nem érdeklődött a szakma iránt, és nem mutatott hajlandóságot tovább vinni. Az apaszerep itt összetett volt: egyszerre kenyérkereső és erkölcsi–szakmai példakép szerepkörben megfelelni.

Eközben az arisztokrata családokban az apa gyakran távol volt gyermekétől, szinte nem is látta felnőni. Dajkák, nevelők, intézők próbálták a helyes viselkedésre megtanítani az utódokat. Az apaszerep ebben a korban egybeforrt az örökség biztosításával, a családi név és státusz megőrzésével. A fiúkat „úriembernek” nevelték, a lányokat megfelelő házasságba. A személyes kapcsolat híján nagy volt az érzelmi távolság, amit csak növeltek az udvari elvárások, az etikett, az érdek, a méltónak lenni a névhez szólam.

Mit tud tanítani ma egy apa a gyerekének?

A terményeket, árukat már nagyüzemek, gyárak állítják elő, az állatokat, a húst, hatalmas gazdaságok biztosítják. Bármit bármikor leemelhetünk a polcról (kolbásztól a fűkaszáig), és kerül amibe kerül, végülis előbb vagy utóbb meg tudjuk venni. A gépesítéssel egyre kevesebb ember dolgozik a mezőgazdaságban, a kézműves iparban, a gyárakban.

Erős általánosítással élve a jog elburjánzásával elkopni látszik a becsület értéke. Majd kidumáljuk, kipereljük. Szerintem ma is fontos érték, és könnyebb az ember élete, ha becsületesen igyekszik élni, ha beleáll becsületbeli ügyekbe, kiáll értékek mellett.

Amit régen egy közösség egy emberként fújt, mi a hasznos, előrevivő és mi a veszélyes, azt ma sok minden beárnyékolja:

• a párszemélyes közösségnek sokkal kevesebb a megbízható kollektív tudása,
• a rendkívül gyorsan változó világban nembiztos, hogy kialakultak már bizonyos területen a legjobb megoldások (best practice), így nekünk kell magunknak kitalálnunk és hozzáállásunkat megfogalmazni,
• sok minden ártatlannak tűnik, nem ismerjük méga veszélyeit
• magunkból indulunk ki, hogy mi is ettük/használtuk/fogyasztottuk, nem lett semmi bajunk belőle, mégis itt vagyunk, mi baja lehet a gyerekünknek?
• más (töményebb) adagban és (agresszívabb) minőségben jelentkezik mindaz, ami régen hatott ránk
• valósághű mesterséges ízt, illatot, anyagot, képet, filmet tudunk előállítani, egyre nehezebb különbséget tenni a virtuális és a valós világ között, valamint kiszűrni, melyik az igaz, melyik a hamis

A mesék alkalmasak arra, hogy elválasztódjék a jó és a rosz, a jóságos és a gonosz szándék a felnövő gyerekben, hogy tudjon mit kezdeni az érzelmeivel és képes legyen rájuk hagyatkozni, építkezni.

Az apaszerep nehézségei napjainkban

Általánosságban elmondható, hogy az apától nem csak a kenyérkeresést, hanem az érzelmi jelenlétet is elvárják a családok: megjelent az igény arra, hogy az apa érzelmi társ, aktív nevelő is legyen.

Ez természetesen eleve konfliktust szül, hogy egyszerre teljesítsen jól a munkahelyén, szakmájában, hivatásában és odahaza is legyen jelen. Ez amúgy kísértetiesen hasonlít az anyák kihívásaival.

Megjelentek a családban az apaszerephez társult új normák: érzelmi intelligencia, kommunikáció, gyereknevelésben való részvétel.

A digitális világban ugyanúgy leselkednek veszélyek a gyerekeinkre, mint a forgalmas utakon, viszont ezekre még nincs meg az évszázada letisztult recept, útmutatás, amit egy apa át tudna adni a gyerekének.

Amennyiben apa túlterhelt, nehéz neki zsilipelni a kapuban és átállni jófej, laza, ám mégis határozott apa üzemmódba. Sokan mintát sem kaptak erre, hogyan is lehet/kellene ezt csinálni.

Az "apa nem sír, nem gyengül meg sosem" táblán a felirat az érzelmi nyitottságra cserélődik, ami természetesen sok férfinak, apának még újdonság, ingoványos terep.

Éppen ezért - szerintem - ma az érzelmi intelligencia fejlesztése (ez így most sokak számára űrkutatásnak hangozhat) lehet a legfontosabb a gyerek, önmagunk és a párkapcsolatunk fejlesztésében, megtartásában. Ezzel fejlődik az a belső hang, ami riasztani képes, ha gyanúsat észlel, ami támaszt ad, ha valamire nemet szeretne mondani, ami biztatja, ha elbizonytalanodik valamiben, és megerősíti a helyes irányban.

Az összes többit valahogyan megtanulja oviban, suliban, interneten.

Érdemes kölönbséget tenni - na nem menőségben -, hogy lányos apa, vagy fiús apa szeretné gyermekét a felnövésig elkísérni.

Akárhogyan is, az apaszerep ma is látványos: a gyerekek árgus szemmel figyelik és elég hamar elkezdik másolni, mit hogyan csinál apa. Mintából tanulnak el mindent, ezerszer mélyebben mentik el magukban, mint azokat, amit nagy okosan, akár hegyibeszédként mondunk el nekik.

Huba

.

Photo by Hoi An Photographer
on Unsplash