Hogyan lehet megértő(bb) egy apa? Erről szól ez a cikk.

Nincs mese: megváltoztak az idők. Régen (mondjuk 100 éve) több generáció együtt élt egy nagy házban, az utcában, a faluban. Ma pedig elszigeletődve próbálkoznak a családok megoldani kisebb-nagyobb gondjukat, kihívásaikat. Ez a gondolat sokszor vissza fog még térni ezen az oldalon, mert segít megérteni, hogy miben változott meg az életünk és mi másban van ránk apákra, férfiakra szükség.

Mivel többnyire magunkra maradunk a gyerekneveléssel - késői gyerekvállalás mellett már nem minden gyereknek él a nagyszülője, dédije -, párunkkal magunk kell megoldanunk mindent.

Nagyszülők, szomszédok, egész falu híján mi vagyunk ott a várandós párunk mellett, a szülőszobán, a gyermekágyas kismamával, az esetleg depresszióba zuhant kismamával, a játszótéren, a rendelőben, a szülői értekezleten stb. Egyszerűen "kénytelenek" vagyunk ezt a nagy projetket együtt, közösen vinni. Ha fontos nekünk a párunk, a gyerkőc, egyszerűen nem vonhatjuk ki magunkat a gyereknevelésből, -gondozásból, házimunkákból.

A többségnél nincs napi 24 órában elérhető, ugyanazon fedél alatt, vagy a szomszédságban lakó nagyszülő, vagy dédi, aki ringatná a gyereket, amíg anya-apa elintéz valamit, kitereget, bevásárol, hivatalban aláír, együtt elmennek egyet sétálni, sőt moziba, étterembe stb.

Nincs napi 24 órában elérhető dadus (mint a Süsüben, vagy az Esterházy kastélyban), aki a csemetére vigyázzon, amíg anya kicsinosítja magát, hogy szép és friss legyen, mire apa hazaér és végre hozzáér.

A munka, a teendő ugyanaz, a mennyiség ugyanaz, ha nem több, hiába van automata mosógépünk, szárítógépünk, gőzös vasalónk, Air Fryerünk. Ha meg nincs, akkor még több a dolog.

Előbb a helyzetet megérteni...

Nekünk, férfiaknak be kell látnunk, hogy csak akkor férünk hozzá a párunkhoz (mert ugye alapból őt választottuk és vannak dolgok, amiket vele szeretnénk közösen tenni), ha felszabadítjuk bizonyos tevékenységek alól és kivesszük belőle a részünk: megcsináljuk mi magunk, amit meg tudunk és mindazt, amit megcsinálnánk akkor is, ha nem lenne családunk, ha egyedül élnénk. Ekkor szabadulhat fel egy kis idő, hogy anyával átbeszéljünk dolgokat, csevegjünk egy kicsit, vagy megéljük az intimitást.

Ezt a végtelenül egyszerű folyamatot megérteni egyáltalán nem örödögtől való. Fordult a kocka. Szükség van a mi megértésünkre, elfogadásunkra és egyben támogatásunkra. Erről is szólnak a képzéseink, anyagaink. Tetszeni fog.

Anyát megérteni még fontosabb és nem is lehetetlen

Eközben anya is helyzetben van. Lehet, hogy kimerült, fáradt, szorongós, feszült, éhes, szomjas, enervált, legyengült, vagy rákattant a csokira, nutellára.

Fontos, hogy felismerjük, párunk az adott pillanatban miben van. Lehet, hogy bár sikerült letenni a gyereket aludni, végre szabad, mégsem elég nyitott a közeledésünkre, társaságunkra, ötleteinkre, vágyainkra.

Ez nem nekünk személyünknek szól, nem azt jelenti, hogy - már - nem szeret, nem akar, nem kíván, nem érdeklődik, hanem csupán annyit, hogy benne is zajlanak ugyanúgy pillanatnyi lelki folyamatok, ahogyan bennünk. Ha csak vele vagyunk és nem támasztunk tekintetünkkel, testtartásunkkal, szavakkal elvárást felé, szépen lassan átkapcsol az éber és gondoskodó édesanyából először önmagává, nővé, aztán feleséggé.

Ez pontosan olyan időigényes, mint a munkából hazaérkezve, fejünkben az aznapi munkahelyi súrlódásokkal, feladatokkal, átállni játékos, odafigyelő apa üzemmódba.

Huba

.

Photo: freepik