A legártatlanabb kis közös séta, vagy játszótéri kaland során is előfordulhat, hogy egy gyerek, vagy felnőtt valamiben kárt tesz a szemünk láttára. Érezzük belül, hogy itt most jó lenne nagyon megmutatni a gyerek előtt az apai kiállást, az igazságosztást. Vajon ez-e a megfelelő út?

Mi a cél?

Először is szögezzük le: rongálni, lerombolni nem okés.

Sem más homokvárát, sem hóemberét, sem a játszótéri padot, sem a kukát. Semmit.

(Tovább megyek: sem az álmokat, sem a vágyakat, sem a terveket, lehetőségeket. De ez máshova visz.)

Ezt igyekszünk mi is átadni a gyerekünknek, nem igaz?

Megérteni miérteket...

Válasszuk szét a szereplőket! Nagyon nem mindegy, hogy egy baba, egy kisgyerek, nagy gyerek, egy tini, vagy egy felnőtt rombol, rongál.

Pici baba, kisgyerek

A baba, kisgyerek még nem feltétlenül tudja, mi a helyes, mi hogyan működik. Még a saját testével sem tud koordináltan mozogni, tehát olykor ügyetlen, szóval nem precíz. Ilyenkor óhatatlanul lesodor, felborít, feldönt, tönkretesz, lerombol valamit.

Emellett ott van a baba és kisgyerek kíváncsisága. Tudni szeretné, hogy mi az, hogy működik, hogy van összerakva, megépítve. Ehhez bizony nem roncsolásmentes vizsgálatokat végez el (pl. ultrahangos, hőkamerás, röntgen), hanem meglöki, belerúg, rátapos, beletúr (mit egy kutya a mancsaival), szétszedi, szétkapja. Csupán azért, hogy lássa, mi van belül, mi mozgatja, mi tartja egyben stb. Ezért tulajdonképpen nem is lehet haragudni.

Fáj annak, aki építette? Naná! Teljesen jogos, amit érez az illető: szomorúság, csalódottság, feszültség járja át.

A rombolót eközben érdeklődés, kíváncsiság hajtja.

Minden esetben jelezhetjük neki nyugodtan, elfogadóan (hiszen nem a károkozás volt a szándéka, hanem vagy a megismerés, vagy véletlen műve volt), hogy "hoppá, erre ráléptél, kerüld ki, óvatosan gyere erre, vigyázz rá stb."

Eközben azt is megérthetjük, hogy a gyerekekben annyi frusztráció gyűlik össze nap mint nap, hogy szükséges valamibe "belegyömöszölni". tehát szándékosan is építhetünk homokvárakat, amit direkt szétrombolhatnak.

Nagyobb gyerek

Ahogy nő a gyerek, úgy fér el a fejében egyre több szabály és tapasztalat. Szépen lassan (ki hamarabb, ki később) megtanulja, hogyan tudunk az értékeinkre vigyázni, minek hol a helye, mi mire való, hogyan lehet és szabad vele játszani. Mindig lehet jelezni neki, hogy azt úgy lehet, vagy nem, hogyha valami veszélyes, vagy hogyan tudunk vigyázni másokra, magunkra és a dolgokra.

Játszótéren, játszóházban, mielőtt elrohantak a gyerekeink, mindig elmondtam nekik:

"Mi itt a legfontosabb? Saját magatokra és másokra vigyázni."

Ment nekik elsőre? Dehogyis! Viszont szépen lassan beléjük ivódott a mondat. Eközben figyeltük a játék dinamikáját és amikor csökkent a figyelem, azonnal kihívtuk, kiemeltük őket egy kis innivalóra, rágcsára, szusszanásra. Feltöltődve mehettek vissza a dzsungelbe.

Nagyobb gyerekeknek is jelezhetjük, ha valami rombolás, zúzás történt, hogy ez nem okés, vigyázzon legközelebb, találjon ki más játékot, amivel nem rombolja le valakinek az építményét.

Tini

Ők már pontosan tudják, mi a helyes. Bízhatunk bennük, hogy az esetek többségében helyesen viselkednek. Ha nem, felnőttként nyugodtan jelezhetjük nekik - tömören, röviden.

Legutóbb a vonaton ültünk, a másik négyes ülésben tinik ültek, az egyik a cipője hegyét a szemben lévő ülésen pihentette. Tél volt. Csak annyit jeleztem neki nyugodtan, csak ő hallhassa, hogy "Levennéd onnan?" Cimborájára nézett, cinkosan összemosolyogtak, aztán megtette, és nem is tette fel, amíg együtt utaztunk. Én pedig megköszöntem.

Amikor egy felnőtt rongál, vagy agresszív

Egy olyan eset miatt kezdtem el ezt a posztot, hogy egy férfi szétrúgta a hóembert, amit nem ők építettek, és magyarázatul annyit mondott a hóembert készítő családnak, hogy a férfi kislánya kérte meg rá.

Mit lehet ilyenkor tenni? Meg lehet leckéztetni? Meg lehet értetni vele, hogy nem elfogadható a cselekedetete? Rá lehet őt venni valahogyan arra, hogy többet ilyet ne tegyen?

Szerintem az ilyen felnőttekkel nekünk, halandóknak, egyszerű polgároknak nincs dolgunk 

azon túl, hogy a magunk módján, ki-ki a maga vérmérséklete, bevállalása szerint jelzi, hogy nem okés szétrúgni más alkotását, vagy hogy építsen erre a célra saját maga és/vagy építse vissza, amit tönkretett. Ha megérti, ha nem. Ha felfogja a tettei súlyát, ha nem. Valószínűleg ennél több hatásunk nem lehet egy ilyen figurára, nem lehetünk apja az apja helyett.

Amire igenis van hatásunk, az a gyerekünk. Vele együttérezhetünk, egyetérthetünk vele, ez ráadásul nagyon sok erőt, értéket is ad neki. Neki ezután (szigorúan ezután, tehát első a saját gyerekünk érzése!!) el tudjuk mondani, hogy 

- szerintünk nem helyes a bácsi viselkedése és 

- nem okés szétrombolni másokét, 

- nem okés mástól olyat kérni, hogy tegyen tönkre valamit a kérésünkre és

- nem okés arra hivatkozni, hogy azért csináltam rosszat, mert más megkért rá. 

És mielőbb érdemes elmenni onnan, mert aki ilyet csinál, az más ostobaságokra is képes, amit a gyerekünknek nem szükséges látnia, hallania, megtapasztalnia.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: