Amikor az otthon melegéből a gyakorlatilag minden percét felügyelt gyereket a bölcsiben, oviban, iskolában hagyjuk, először egyedül indítjuk el útjára, több napos táborba, ottalvós buliba stb., arra lehetünk figyelmesek, hogy megjelenik bennünk az aggodalom.

Az aggodalom egy érzés, ami automatikusan megjelenik bennünk, szülőkben. Nem csinálunk semmit sem rosszul. Jön, aztán majd remélhetőleg elmúlik.

Mivel érzés, nem is tudjuk akaratunkkal irányítani, hogy STOP, azonnal ne aggódjunk tovább.

És az aggodalom mellé egy csomó gondolat is érkezik:

Vajon jól fogja érezni magát?

Nem fogják bántani?

Ki tud állni önmagáért?

Fog szólni valakinek, ha baj(a) van, ha hiányzik neki valaki, valami?

Jó, jó, de mi köze ennek a locsolókannához? Tarts, ki! Mindjárt odajutunk.

Vigyázat, ez nem egy jótanács megmondó oldal, hanem szemléletformáló!

Lehet-e kevesebbet aggódni?

Ez igazán sok mindentől függ: a szülő személyiségétől, vérmérséklettől, a helytől, ahol laknak, a gyerek habitusától, képességeitől stb.

Hiszek abban, hogy kevesebbet fogunk aggódni, ha előre felkészítjük a gyerekünket és önmagunkat alaposan. Ha nem is tudjuk leállítani az adott pillanatban az aggódásunkat, de legalább csökkenteni tudjuk a "felesleges aggódások" számát.

Ha pici korában sokat játszunk vele, megtanul együtt játszani, együttműködni (nem azonnal, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre, éveken át).

Ha mi használjuk, megtanulja a kérem-köszönöm-bocsánat bűvös szavakat.

Ha felügyelet mellett megengedek neki dolgokat, vagy hogy egyedül csinálja, kipróbálja, akkor önállóbb lesz.

Ha sok helyre elmegyünk együtt, mindenféle tájat, házat, embereket, járműveket, ételeket lát, nyitottabb lesz a világra, jobban eligazodik benne.

Ha engedem hibázni és korrigálni, akkor mer majd belevágni dolgokba és tudja, hogy a legtöbb dolog kijavítható, a hiba fellállalható, kimondható.

Ha kitartok bizonyos szabályok mellett, megtanulja, hogy a NEM, az NEM. Kifejezetten, ha neki is megengedem, hogy nemet mondjon (természetesen ne mindenre, ne az életre, hanem hogy legyen választási lehetősége).

Ha korának megfelelően bízok rá feladatokat (kertben, garázsban, konyhában, szobában), akkor megtanul a tevékenységére figyelni, odafigyelni, koncentrálni.

Ha következetes vagyok, megtanulja, hogy majd rá is lehet számítani.

Ha felkészítjük, hogyan hívunk fel mentőt, tűzoltót, tehát hogyan kérünk segítséget, mindig lesz általános bizalma a közszolgálati emberekben, tudja, hogy legalább egy kérdés erejéig fordulhat hozzájuk, hiszen ők azért/értünk vannak.

Ha konfliktusba keveredünk és sikerül nem tetézni a bajt, hanem vagy csillapítani, vagy utólag nyugodtan megbeszélni, akkor fel lesz vértezve konfliktus-kezelési módszerekkel, ami erősíti a jellemét, bátorságát, tartását, kitartását.

Ha sikerül hozzá a lehető legtöbb kapcsolatot kiépíteni, ha látott helyzetekben mintákat, apa-anya hogyan oldotta meg, akkor neki is lesz a tarsolyában megoldási stratégia.

Ha pedig eléggé ismerem a gyerekemet, tudhatom róla, hogy képes ilyen és ilyen helyzetekben feltalálni magát és onnantól bizakodhatok, hogy amit sokat gyakoroltunk akarva-akaratlan, az be fog ugrani neki és alkalmazni fogja éles helyzetben.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: Unplash (Filip Urban)