Vannak apák, akik számára az iskola világa kicsit távoli terep. Nem mindig egyértelmű, hogy kell-e, érdemes-e vagy hogyan lehet kapcsolatot tartani a pedagógusokkal. Sokan úgy vannak vele: „az anyák intézik ezeket a dolgokat”, mások attól tartanak, hogy nincs mondanivalójuk, vagy felesleges zavarnák a tanárt. Pedig minden apró gesztus, minden rövid beszélgetés, minden érdeklődő kérdés olyan jelzés, amely nemcsak a tanárnak, hanem a gyereknek is sokat jelent.

Kapcsolatfelvétel

Az iskolai kapcsolattartás nem csak a problémák idején fontos. Akkor már egy kicsit késő (persze nem akarok itt vészmadárkodni, soha semmi sem késő, ha végre meglépjük, ha beleállunk!) Ilyenek vagyunk, kell, hogy égjen a ház, kell, hogy fájjon, kínos legyen, így sok szülő csak akkor keresi fel a tanárt, amikor már gond van: gyenge jegy, fegyelmezési ügy, konfliktus. Ilyenkor a találkozás mindig terhelt, mindkét fél kényelmetlenül érzi magát, esetleg védekezik, a szülő szégyenkezik, a gyerek pedig azt éli meg, hogy (csak a) baj van vele.

Ha azonban a kapcsolat már korábban kiépült, élő, személyes, ha a tanár már találkozott a kíváncsi, nyitott apával, akkor egy-egy nehéz helyzetben sokkal könnyebb megnyílni előtte, feltárni a helyzetet és együttműködni. Sőt, a gyerek is másként viseli: nem a felelősségre vonást, hanem a támogatást éli meg inkább.

A kapcsolat úgy tud kiépülni, ha a tanárral, osztályfőnökkel ha nemcsak a tanulmányi eredményekről beszélgetünk vele. A beszélgetésekből kiderülhet, hogyan viselkedik a gyerek közösségben, milyen szerepet vállal egy csoportban, hogyan old meg konfliktusokat. Olyan oldalát ismerheted meg, amelyre otthonról, munkahelyedről nincs rálátásod, otthon kevésbé látszik, kevésbé tűnik fel. És fordítva: a tanárnak is értékes információ, ha tudja, mi foglalkoztatja a gyereket otthon, milyen változások történtek a családban, amelyek hatással lehetnek a teljesítményére vagy a hangulatára.

Miről és minek dumáljunk annyit?

A gyerekek ösztönösen érzik, mennyire állnak mellettük a szüleik. Amikor megtapasztalják, hogy apa ismeri a tanárt, tudja, mi történik az osztályban, és érdeklődik az iskola ügyei iránt, az hatalmas biztonságot ad számukra. Ez nem azt jelenti, hogy mindennap jelen kell lenned az ajtóban, vagy órákat kell töltened az iskolában (a tanárnak sincs annyi ideje). Elég, ha időnként odalépsz, köszönsz, váltasz néhány szót, vagy akár egy rövid e-mailben rákérdezel:

• „Hogy halad mostanában a fiam az órán?”
• „Hogy érzi magát az iskolában?”
• „Tud-e figyelni, mi érdekli őt legjobban?” stb.

Ha hallja, vagy mesélünk róla neki, a gyerek ebből rögtön leveszi: apa figyel rám, apa képben van, apának fontos vagyok.

Miért fontos, hogy mi is tájékozódjunk?

Ezek az információk abban is segíthetnek szülőnek és tanárnak egyaránt, hogy tisztábban lásd, és a tanár is, miben lehet szüksége a gyereknek további vagy más fajta támogatásra, bátorításra, biztatásra, elismerésre, visszajelzésre.

Ha a gyerek azt látja, hogy te is jelen vagy az iskolai térben, nemcsak anyára hárul minden kapcsolat, akkor azzal erős mintát adsz. Megtanulja, hogy az apai figyelem nem korlátozódik a hétvégére vagy a sportpályára, hanem ott van a hétköznapi, felelősségteljes helyzetekben is. Ez a tapasztalat hozzásegíti ahhoz, hogy később ő maga is aktívabban képviselje magát a közösségeiben.

Igazán nem kell sok, csak néha néhány másodpercnyi figyelem. Egy köszönés a folyosón, egy érdeklődő mondat, egy rövid beszélgetés a szülői értekezlet végén, egy köszönöm üzenet – ezek mind azt üzenik: fontos nekem, hogy mi történik veled az iskolában. És hidd el, a gyerek nem elsősorban a szavakra emlékszik majd, hanem arra az érzésre, hogy apa jelen volt.

A kérdés tehát egyszerű: beszéltél mostanában a gyereked tanárával? Ha még nem, talán itt az ideje egy rövid kapcsolatfelvételnek, egy mosolynak, egy érdeklődő mondatnak. Nem nagy dolog, de a gyereked szemében annál többet ér.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

.

Photo: pexels