Korábbi írásban már volt arról szó, hogyan éli meg a gyerek, ha apa és anya összevesznek, és mit tehet az apa, hogy a helyzet ne hagyjon mély sebeket. Ezúttal egy másik, sokszor kevésbé látványos, mégis súlyos kérdésre szeretném irányítani a figyelmet: mi történik akkor, amikor a veszekedés nem hangos, hanem csendben húzódik végig a család mindennapjain?

A kimondatlan is érződik

A gyerek nem érti a felnőtt szavak mögötti rétegeket, de a hangulatot, a rezdüléseket tökéletesen érzékeli, mindent tűpontosan levesz. A szülők hideg tekintete, a hátat fordítás, a kézremegés, hangbicsaklás, az elpirulás, a meg nem beszélt sérelmek, az elfojtott indulatok, a kirohanás, a könnyezés mind-mind bizonytalanságot keltenek benne. Sokszor ez a légkör még ijesztőbb számára, mint a nyílt vita, hiszen nincsenek kapaszkodói, nem tudja, miért változott meg körülötte a világ.

Életkoronként másképp reagálnak

A gyerekek különböző életkorban mást vesznek érszre, máshogyan érzékelik a környező világot, a családot, ezért az ilyen feszült helyzetekben másként is reagálnak.

• A kicsik gyakran szorongással, alvászavarral vagy nyűgösséggel, bepisiléssel, körömrágással, vakarózással, hirtelen viselkedésváltozással válaszolnak a feszültségre.
• Az iskolások már kérdéseket tesznek fel: „Ugye nem lesz baj köztetek?” Ők leginkább a biztonságukat féltik.
• A kamaszok sokszor inkább elhúzódnak, bezárkóznak, vagy épp túl hamar vállalnak „felnőtt felelősséget” (parentifikálódnak), mintha nekik kellene rendet tenniük.

A békülés mintája

Fontos, hogy a gyerek ne csak a konfliktust lássa, hanem a békülést is. Amikor azt tapasztalja, hogy apa és anya képesek rendezni a nézeteltéréseiket, megbocsátani és újra kapcsolódni, akkor azt tanulja meg: a vita nem végzet, hanem megoldható helyzet. Ez az egyik legértékesebb útravaló, amit a szülő adhat.

A gyerek jövőbeni párkapcsolati kultúráját alapjaiban formálja, amit otthon lát. Apa tiszteletteljes, figyelmes és őszinte kommunikációja nemcsak a házasságot erősíti, hanem azt is, ahogyan a gyerek viszonyul a barátaihoz, ellenfeleihez, társaihoz. Ha azonban a hallgatás, az elfojtás vagy a durva szavak uralják a vitákat, ezt is könnyen továbbviszi magával.

Mit tehet az apa?

Az apák is előszeretettel burkolóznak csendbe napokig, hetekig. Nincsen rá szavuk, erejük, bátorságuk, hogy kimondják, mi is volt ez az egész, mi ai a gondja, mi nyomja az ő lelkét. Disney-filmnek tűnik, mégis arról van szó, hogy apát emészti, bosszantja valami, az pedig lelki dolog, ha tetszik, ha nem.

• Ne engedd, hogy a csend hetekig húzódjon. Egy egyszerű mondat is oldhatja a légkört: „Most időre van szükségem, de nem fordulok el tőled.”
• Ha a gyerek tanúja volt a vitának, utólag magyarázd el neki, hogy a nézeteltérés nem egyenlő a szakítással.
• Mutasd meg a békülést: egy bocsánatkérés, egy mosoly, egy ölelés erősebb üzenet, mint hinnéd. A gyereknek megkönnyebbülést hozhat.

A gyerek számára tehát nemcsak a hangos veszekedés lehet megterhelő, hanem a kimondatlan feszültség is, hátmég a passzív agresszió! Apaként felelősségünk, hogy ne hagyjuk a csendet mérgezővé válni, hanem megtanítsuk: a konfliktus után is van újrakezdés, kapcsolódás, szeretet.

(Ha érdekel, hogyan hat maga a veszekedés a gyerekre, és miként léphetsz közbe apaként, érdemes elolvasnod az előző bejegyzést is.)

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

Photo: pexels, KoolShooters