Az „elkényeztetett” gyerek – és később felnőtt – általában olyasvalaki, aki hozzászokott ahhoz, hogy kívánságai gyorsan teljesülnek, és nem kell valódi erőfeszítést tennie értük. Mindannyiunknak vanna bizonyára ilyen emlékei, mennyire nem éreztük jól magunkat a társaságában.

Kezdjük egy provokatív kérdéssel: amikor „elkényezteted” a gyereked, az tényleg róla szól – vagy inkább rólad?

Gyakran hisszük, hogy a gyerek túl sok szeretettől, túl sok gondoskodástól, figyelemtől válik hisztissé vagy követelőzővé. De gondolj bele: valóban a szeretet árt neki, vagy inkább az, ha mi, szülők félünk nemet mondani, félünk a konfliktustól, és inkább feladjuk a határainkat?

Milyen az az „elkényeztetett” gyerek?

Mivel az „elkényeztetett” gyerek – általánossággal élve – mindig mindent megkapott, emiatt nehezebben tűri a kudarcot, a frusztrációt, és gyakran sértődötten vagy dühösen reagál, ha az élet nem az elképzelései szerint alakul.

Szociális kapcsolataiban is hajlamos lehet elvárásokat, irreális elvárásokat támasztani másokkal szemben, anélkül hogy viszonozná a figyelmet vagy az erőfeszítést.

Lehet, hogy maga a fogalom is félrevezető. Nem az ölelések, figyelem és közös élmények kényeztetik el a gyereket, hanem a szeretet mellől hiányzó következetesség, a félelemből vagy bűntudatból fakadó engedékenység. A gyerek legmélyebb szükséglete egyszerre a feltétel nélküli szeretet és a biztonságot adó keretek. Hogy tudja, mit lehet és mit nem, meddig mehet el, mi fér bele a társas kapcsolatokba és mi nem, és hogy bármit csinál, bármilyen, ő mindig szeretve van a szülei által. Ha ez a kettő együtt van jelen, nem tudod „túlszeretni”.

A nem elkényeztetett gyerek tehát megtapasztalja, hogy a vágyaihoz vezető út néha hosszabb (ld. késleltettt vágyteljesítés), és hogy nemet is mondanak neki olykor, amelyek kijelölik a határokat. Ez erősíti a türelmét, a küzdőképességét, az együttműködését és a rugalmasságát – vagyis azokat a képességeket, amelyekre a felnőtt élet kihívásai közepette leginkább szükség van.

A szeretet sosem lehet túl sok

Lehet-e túl sok az ölelés, közös játék, figyelem? Nem. Ezek ugyanolyan fontos szükségletek – akárcsak a levegő, pihenés vagy a víz. Egy gyerek nem attól válik „elrontottá”, hogy sokszor érzi: szeretik, fontos, biztonságban van. Az érzelmi biztonság a gyerek egyik legmélyebb szükséglete: akkor tud szabadon fejlődni, ha nem kell attól félnie, hogy elhagyják vagy feltételhez kötik a szeretetet.

A probléma nem az érzelmek bősége, hanem a keretek hiánya. Nem az ölelésből lesz baj, hanem abból, ha csak ölelek, minden kérésére azonnal igent mondok, csak azért, hogy béke legyen, és nem adom tudtára egy másik pillanatban, hogy mik a keretek, mire lenne jó odafigyelni, mi a szabály.

Ilyenkor a gyerek nem tanulja meg, hogyan viselje el a várakozást (hiszen a világon nagyon kevés dolog érkezik meg azonnal), a kudarcot (nem mindn sikerülhet elsőre) vagy az ellentmondást (természetes, hogy kialakulnak konfliktushelyzetek, amikor több ember másfélét szeretne, másra vágyik, vagy más a szükséglete) – pedig ezek az élethez tartozó tapasztalatok.

A szülő rejtett érzései és motivációi

Miért kényeztetünk? Sokszor nem is a gyerekről szól, hanem a mi saját érzéseinkről.

• Ott van a bűntudat: „nem töltöttem vele elég időt, hát legalább teljesítem a kívánságát.”
• Ott van a gondoskodás vágya, a saját gyerekkori hiányaink pótlása: „én sosem kaptam meg, amit szerettem volna, hát ő most mindent megkap.”
• És ott van az is, hogy egyszerűen nehéz újra és újra kiállni egy szabályért, következetes maradni – könnyebb beadni a derekunkat, mint vállalni a gyerek csalódottságát vagy dühét.

De amikor így teszünk, valójában a saját szükségleteinket elégítjük ki – például a béke, az elfogadás, visszajelzés: a jó szülőnek látszás igényét. Csakhogy ezzel hosszú távon nem segítünk, hanem épp megnehezítjük a gyerek dolgát.

Mi történik, ha nincs határ?

Egy elkényeztetett gyerek rövid távon boldognak tűnik, mert mindent és a lehető leghamarabb megkap. Azonban hosszú távon könnyen elveszti a képességét arra, hogy megtalálja az értékét a „van”-nak, a „megkapom”-nak és hogy elviselje a frusztrációt, hogy küzdjön valamiért, vagy hogy türelmesen várjon. Olyan ez, mintha az edzőteremben mindig a legkönnyebb súlyt adnánk neki. Nem erősödik meg, így a valódi élet súlyai alatt könnyebben roppanhat meg.

Apa szerepe: a szeretettel kimondott „nem”

Apaként gyakran a határok, a szabályok őrei vagyunk. És ez nem ridegség – hanem biztonság, stabilitás. Egy szeretettel kimondott, nyugodt „nem” nagyobb ajándék lehet, mint a gondolkodás nélküli „igen”.

Ha érdekel, hogyan lehet „nem”-et mondani, hogy ne tiltásként, hanem együttműködő hangnak halljon meg, íkkor olvasd el a linkelt írást.

El lehet-e kényeztetni a gyereked? Szeretettel, jól szeretéssel talán nem. De el lehet hanyagolni szeretet nélkül – és el lehet bizonytalanítani keretek nélkül.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: Unplash, Austin Lowman