Sok apa, amikor gyermeke hangosan tiltakozik, mérges lesz, sír, vagy egyszerűen csak nem akar engedelmeskedni, ösztönösen kontrollálni szeretne. Kiabálni kezd, próbál „felülkerekedni” a helyzeten, vagy elzárkózik. Van, aki úgy éli meg, hogy a gyerek szándékosan akar neki rosszat, direkt bosszantja, és hogy a hiszti mindenképpen valami hiba a gyerekkel vagy a nevelésben. Pedig a valóság egészen más: a hiszti nem a gyerek hibája, és nem ellened szól.

Mi az a hiszti?

Érdemes egy pillanatra megállni, és átgondolni, tudom, ezer éve így hívják, eddig jó volt, most miért nem jó? Már maga a szó, hogy „hiszti”, egyszerűen beszűkíti a gondolkodásunkat. Azt sugallja, hogy baj van, probléma van a gyerekkel, hogy valami rosszul működik, elromlott, velünk akar kitolni, szándékosan húzza az időt, direkt toporzékol stb. Ez a szemlélet hajlamosít minket arra, hogy azonnal „javítani” akarjunk, lekapcsolni, vagy büntessünk, pedig a gyerek egyszerűen csak szeretne valamit, nem úgy alakult és most kifejezi az érzelmeit.

Valójában a dackorszak – amiről sokan csak úgy beszélnek, mint problémás időszakról, és lássuk be, valóban óriási kihívások elé támaszt bennünket, szülőket – az első önállósodási korszak. A gyermek ebben a periódusban kezdi felfedezni saját akaratát, képességeit, énképét, próbára teszi a határokat, ügyességét, akaratát és igyekszik megérteni, hol ér véget az ő szabadsága és hol kezdődik a miénk. Ez egyáltalán nem a rosszaság jele, hanem az emberi fejlődés természetes része.

Ha minden apa, minden szülő így tekintene a gyerekére,
egészen más lelkülettel tudná támogatni őt
ebben az embertpróbáló időszakban.

Mit jelez a hiszti?

Más nézőpontból a hiszti, az ordítás valójában egy segélykiáltás. A gyerek azt közli: „Valami most nagyon nehéz számomra, és szükségem van rád.” Ha ezt felismerjük, már nem a gyerek ellen küzdünk, hanem mellé állunk. A jelenlét, a nyugodt hang és a megértő hozzáállás elképesztően hatékony. Például mondhatod: „Látom, mérges vagy. Itt vagyok.” vagy „Leginkább még játszanál, ugye?” – ezek a rövid mondatok elismerik a benne zajló folyamatokat, vágyakat, és ezzel azt éli meg, hogy apa megért, s hogy nem egyedül van az érzelmeivel.

Ez a szemlélet nemcsak a düh kezelését könnyíti meg, hanem a bizalmat is erősíti. A gyerek megtanulja, hogy az érzelmek természetesek, kifejezhetők, és nem kell félnie attól, hogy amiatt elveszíti a szeretetet vagy a biztonságot. Az apa jelenléte eközben híd lesz kettőtök között: megmutatja, hogy a nehéz pillanatokban is lehet együtt maradni, és az érzelmek kezelhetők anélkül, hogy bárki megsérülne.

Ha minden szülő így tekintene a dackorszakra – nem problémaként, hanem az önállósodás és a fejlődés fontos szakaszaként –, a mindennapok sokkal nyugodtabbak, szeretetteljesebbek és értékesebbek lehetnének. A düh nem ellenség; a megfelelő hozzáállással erősítheti a kapcsolatot, fejleszti a gyerek önbizalmát, és megtanítja őt, hogy a nehéz érzésekkel is lehet biztonságban lenni.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo by Marco Aurélio Conde
on Unsplash