Rendkívül összetett szerep apának lenni. Az apaszerepet befolyásolják az örökségeink, a közhiedelem, a saját hozzáállásunk, vállalt szerepeink, tevékenységünk. Évek múltán áll össze a kép, milyen apák is vagyunk valójában.

1. Apa és apa kapcsolata

Amikor apává válunk, minden, ahogyan viszonyulunk a világhoz, párunkhoz, a születendő majd csepredő gyerekünkhöz, abból táplálkozik, saját apánk (ha ismertük, láttuk, vagy hallottunk róla) viszonyult anyánkhoz, hozzánk, testvéreinkhez és a világhoz.

Minden mozdulatunkban ott van az ő mozdulata, ahogyan a csavarhúzót, lapátot, seprűt fogja (ha valaha is fogta), ahogyan szitkozódott, vagy éppen udvarolt anyámnak. Ahogyan büntette, vagy szeretgette a családtagokat, a gyerekeket, a szomszédot. Ahogyan beszélt a tanárommal, ahogyan megvédett vagy magamra hagyott éles helyzetekben. Nem is tudtuk gyerekként, de őt másoltuk, őt figyeltük, őt követtük.

Ma pedig hozzá viszonyulunk. Van, amiben pont úgy szeretnénk tenni, ugyanazt mondjuk, gondoljuk és van, amiben pedig teljesen az ellenkezőjét szeretnénk. Akárhogyan is: igazodási pont. Ha ismertük, ha nem, ha él még, ha nem.

Fő kérdés lehet:
Ha magamra nézek, ki vagyok én és ki az apám?

2. Mítoszok, elvárások, sztereotípiák

Nem csak közvetlenül örököltünk géneket, tulajdonságokat, mozdulatokat, gondolatokat, hanem egy egész apatársadalomtól, sőt az egész társadalomtól örököltünk. Ezek a mítoszok, legendák, a kolletív tudat gyümölcsei, mit kell, kellene egy apának tudnia, teljesítenie, hogy milyenek az igazi apák.

Akármit is mondanánk, állítanánk, mindig lenne kivétel, tehát matematikailag nem igaz egyik sem: azaz, hogy ILYENEK.

Talán azt mondhatnánk, hogy az egyes korszakok milyen apákat igényelnek, illetve "termelnek ki". De ez minden korszakban, társadalmi környezetben más és más.

Más féle apát, más apai jelenlétet, tudást, hozzáállást igényelt az ősember kora, a Rákóczi-szabadságharc, a kiegyezés utáni boldog békeidő néhány évtizede, a világháborúk kora és a mai inetrent-alapú, inter- és mulitkúlturális társadalom.

Fő kérdés lehet:
Az elvárásokból, mítoszokból, sztereotípiákból mi igaz rám, mi hasznos és mi az, ami már idejét múlt?

3. Munka és család egyensúlya

Erősen kapcsolódik az előző ponthoz, hiszen amíg a létfenntartás múlott azon, hogy sikerül-e vadat ejteni, területet hódítani, megvédeni a területet a betolakodók ellen, addig szinte eleve elrendelt volt, hogy kinek mi a dolga. Adta magát. Ebből is adódtak a sztereotípiák: apa fát vág, anya őrzi a tüzet. Teljesen érthető, hogy apa miért nincs, avagy nem volt otthon.

A mai életünk - remélhetőleg sokaknak - nagyban különbözik a primitív, ősi életközösségekétől, amennyiben nem szűkölködnek, nincsenek híján meleg otthon és elegendő tápláléknak, öltözéknek. Tehát már másra is van idő koncentrálni. Mára egyre többen nem megtermeljük a betevetőt, hanem a pénzt keressük meg rá. Szintén nagy, sok órát igénylő, a családtól távol tartó munkával.

És figyelembe kell venni azt is, hogy amíg régen apa elment valahová dolgozni, addig a többgenerációs házaknál mindig volt, aki anyát egy kicsit felváltsa, foglalkozzon kicsit a gyerekkel, vigyázzon rá. Ma minden a két szülőre szakad.

Nehéz is józannak maradni akkor, amikor elszabadul az infláció, jogszabályok bizonytalanítják el a vállalkozások, munkahelyek jogi környezetét, amikor újabb és újabb kütyüt szeretnénk megszerezni. Szóval taposni kell érte rendesen. Eközben elszáll a gyerekkor és kimaradunk az életéből.

És akkor elő-előbukkan az apában a bűntudat, hogy vajon elég időt töltök a családdal, rosszabb esetben később jut eszébe, hogy elég időt töltöttem a gyerekemmel? Nagy színészek, zenészek, híres emberek beszámolóiból, megindító interjúiból kiolvasható, hogy az egyik dolog, amit a legjobban bánnak, hogy kevés időt voltak otthon, keveset játszottak a gyerekkel, nem voltak eleget jelen, minden a párjukra hárult.

Nem mindenkihez jut el, hogy fontosabb a mindennapos apai jelenlét a gyerek első 3 évében, mint az, hogy egy gazdag nyaralásra, új(abb) autóra tudjuk megkeresni a pénzt. Ezek a napok a gyerek életében vissza nem hozhatók, semmivel sem kárpótolhatók. Természetesen a pénzügyi helyzet rendezése elengedhetetlen.

Fő kérdés lehet:
Mit tudok elengedni most, hogy többet lehessek a családommal, gyerekemmel?

4. Családi szerepek

Az otthon gyakrabban előforduló apákra ezúttal újabb feladatok hárulnak, újabb szerepek jelennek meg. Már nem pálya, hogy kimelózom magam és egész lefekvésig ülök a fotelban, távirányítóval vagy söröcskével a kezemben és nézem a tévét, videót, játékot.

Mivel a többgenerációs lehetőségről lemondtunk az önálló lakással, házzal, ezért magunknak kell mindent megoldani, amin mondjuk a nyugdíjas idős családtagok szépen nyugodtan "elmolyoltak” volna napközben.

Az otthon napközben egyedül gyereke(ke)t nevelő anya - akiben még a laboratórium is dolgozik, tudata beszűkül a gyerek gondozására - a maga módján ugyanannyit dolgozik a négy fal között, mint én felnőtt emberek között járva-kelve. Mindketten ugyanolyan fáradtak vagyunk, mire délután, este találkozunk, és az érdek közös, hogy a megmaradt házimunka "el legyen végezve".

Tehát - tetszik vagy nem - a háztartási munkák, lakás karbantartás, ügyintézés, főzés közös, egymás között elosztandó tevékenység marad.

Igen, megesik, hogy mi férfiak indítjuk el és szedjük ki a mosógépet, teregetünk, sőt vasalunk. Máskor pedig nem csak az autónkat, hanem a lakást is kiporszívózzuk. Ciki? Papucsság? Dehogy.

Inkább természetes. No nem abból a megfontolásból, hogy már az ősember is mosogatott, vagy pelenkázott. Hanem abból a természetességből mait a párommal együtt élek meg. Amolyan együtt sírunk, együtt nevetünk dolog ez.

Őt választottam, szeretem, tisztelem, becsülöm (mégis csak a világ legjobb nője, azért választottam őt), mért akarnám őt szenvedni látni, hogy belegebedjen a házimunkába, amíg én lazulok? Szóval valamivel otthon is hozzájárulok a rendhez, a tisztasághoz, a gyerek gondozásához.

Fő kérdés lehet:
Mivel tudok hozzájárulni otthon személyesen, hogy több közös percünk lehessen?

5. Az énidő

Ahogyan a munka és a család közötti egyensúlyt nehéz megtalálni, ugyanúgy nehéz beállítani a közösség-egyén közötti egyensúlyt. Hogy mennyi időt töltök közösségekben (munkahelyen, családban) és egyedül.

Természetes szükséglet a fejlődés, az önkifejezés, a világra hatás, a kikapcsolódás. Hobbival, kattanással, egyéni lazulással, tanulással feltöltött énidő ugyanolyan fontos, mint a közösségi tevékenység.

Persze jó lenne a feleség elé rohanni, mutatni neki, hogy ezt nézd, a Huba, látod, megmondta, hogy mehetek horgászni. Megmondta? Meg. De ne feledjük, hogy az édesanyának ugyanolyan szüksége van az énidőre. Tehát ha önmagunkon megéreztük, mennyire szükségünk van erre, könnyen megérthetjük, párunknak is mekkora igénye lehet rá.

Innentől könnyebben és megértőbben meg tudjuk szervezni, hogy párunk is elmehessen csacsogni a barátnőivel, elmehessen sétálgatni, nézelődni, vásárolni, szépítkezni stb. Milyen jó hozzájárulnunk mindehhez és egy feltöltődött társat kapunk vissza, aki nagyobb örömmel fordul a gyerek(ek)hez és hozzánk is.

Igen, az alatt az idő alatt "ránk marad a gyerek". Kibírjuk. Megoldjuk.

Fő kérdés lehet:
Mi az a tevékenyég, ami feltölt, amiből energiát tudok meríteni?

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.