Hoppácska! Még hogy nem dolga egy szülőnek boldoggá tenni a gyerekét? Félelmetes gondolatok - Dr Becky pszichológustól.

Azt mondja, amikor arra fókuszálunk, hogy boldoggá tegyük a gyerekünket, akkor azzal – akarva-akaratlan – valójában arra késztetjük, hogy félénkebb legyen és türelmetlenebb, kevésbé toleráns legyen. Egészen pontosan kevésbé tolerálja az összes többi érzést, ami elkerülhetetlenül elkíséri őt a felnövekvés során.

Amikor egy gyerek például arról panaszkodik, hogy pl. rajta kívül már mindenki olvas az osztályban, akkor szülőként belénkhasít a gyerekünk fájdalma. Szívünk összeszorul, milyen nehéz lehet a gyerekünknek.

Valamit tenni akarunk ellene:

– Mindenki a saját tempójában olvas.

– Nem olyan nagy baj, hogy nem tudsz még olvasni.

– Majd megtanulsz.

– De ugye azt tudod, hogy mennyire nagyszerűen focizol és egy matematika zseni vagy?

– Hú, és tegnap milyen szépet rajzoltál!!!

– Mi lenne, ha azt csinálnád, hogy...?

Azonnal boldoggá akarjuk tenni őt.

A gyerekkorban nem csak a szüleivel zajló szituációkról tanulnak a gyerekek, hanem a tapasztalataikból következtetéseket vonnak le, és általánosítanak.

Nem egy-egy pillanatról van szó, hanem arról a mintázatról, hogy mely érzelmeket élhetem meg biztonságosan, melyekkel tudok megbirkózni, melyeket tudom elviselni, és melyek azok, amelyeket amint megérzek, szinte azonnal ki kell kapcsolnom magamban.

Valószínűleg felnőtt korában nem fogja azt mondani, hogy "én vagyok az egyetlen, aki nem tud olvasni", de előfordulhatnak olyan gondolatok, hogy "én vagyok az egyetlen, aki..." a barátai közül

– nem házas,

– nincs autója,

– nincs munkája

– nincs lakása/háza stb.

Amikor tehát megpróbáljuk azonnal felvidítani, boldoggá tenni a gyerekünket (és elterelni, akár kicsinyíteni, általánosítani stb.), valójában azt mutatjuk a gyerekünknek

"Ettől az érzéseidtől én ugyanúgy meg vagyok rémülve, mint te"

És én ugyanúgy el szeretnék szaladni a probléma és az érzések elől. Nem szeretnék vele foglalkozni. Bármi mást szívesebben csinálnék ehelyett. Felvidítanám, sztorizgatnék, táncolnék, viccelődnék, megoldást keresnék és sorolnék fel ezerrel.

Amikor a gyerek belső gondolati körében az játszódhat le, hogy "Nem vagyok elég, nem vagyok elég jó.", "Féltékeny vagyok", "Szomorú vagyok", "Csalódott vagyok" és erre még rárakódik a szülő elkerülése, akkor még nehezebb a gyereknek.

Amikor gyerekkorban ezeket az érzéseket elkerülve boldoggá akarom tenni a gyereket, akkor a felnőttkori szorongásnak ágyazok meg. Mivel az érzések elég széles skáláját kódolják úgy, hogy rossz és fájdalmas.

Dr Becky azt állítja, hogy számára a szorongás nem érzés [mi itt az ApaHangon oldalon annak számítjuk], hanem olyan, mintha el akarnánk futni az érzéseink elől.

Hogyha segíteni szeretnénk a gyerekeinknek, akkor a reziliencia a megoldás. A lelki ellenálló képesség fontosabb, mint a folyamatos boldogság. Más szóval: Ne a boldogságra, hanem a lelki rugalmasságra törekedjünk.

Ez a lelki ellenálló képesség pedig abból fakad, hogy megtanulunk együtt lenni az érzelmek széles skálájával, és elviselni azokat anélkül, hogy azonnal el akarnánk nyomni őket, vagy korlátoznánk önmagunkat.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: Unplash (Zachary Kadolph)

)