Az apák magánya ritkán jelenik meg látványos formában. Többnyire nem egyedüllétről van szó, hanem egy csendes, nehezen megfogható állapotról, amely akkor is jelen lehet, amikor valaki családban él, dolgozik, és kívülről rendezettnek tűnik az élete. Az érintettek többsége nem „magányos emberként” gondol magára, mégis tartósan azt éli meg, hogy nincs valódi tere az őszinte kapcsolódásra.

Miért lehet magányos az apa akkor is, ha nincs egyedül?

Fontos különbséget tenni az egyedüllét és a magány között. Az egyedüllét fizikai állapot, amit jó esetben gyerekkorban biztonságban meg tudtunk élni és fel tudtuk benne találni magunkat. A magány viszont érzelmi tapasztalat.

Sok apa rendszeresen kommunikál másokkal, mégis előfordul, hogy hiányzik az az élmény, hogy pontosan értik, megértik, elfogadják, mi van benne, mikor, miért viselkedik, mond valamit úgy, ahogy. Hiányzik, hogy kimondhatja: fáradt, bizonytalan vagy éppen elveszettnek érzi magát. A magány ilyenkor nem a kapcsolatok számáról, hanem azok minőségéről szól.

Az apai magány érzelmi távolságtartás, mint egy lökhárító. A cél csökkenteni a további sérülést, elkerülni a karcolást, éppen elég, hogy így is hörög a motor vagy az ablaktörlő. Gyakran hárítunk, sőt bagatelizálunk, mi magunk tiltjuk le a pillanatot, mások közeledését a bennünk megszólaló kritikus gondolatokkal: „most nem én vagyok a fontos”, „nekem erősnek kell maradnom”, „ezzel nem terhelhetek mást”, „másnak is meg vannak a – talán még enyémnél is nagyobb – gondjai”. Ezek a mondatok ritkán hangzanak el tudatosan, mégis meghatározzák, mit enged meg magának egy apa kimondani – és mit nem. A mindennapi működés közben az érzelmi jelenlét háttérbe szorul.

Ez van. Egyszerűen sokan nem kaptunk erre megfelelő mintát, mit is kezdhetnénk az ismeretlen, beazonosítatlan érzéseinkkel, rá adott reakcióinkkal. Így szocializálódtunk. Apánk is. Valószínűleg az ő apja is. Problémákat oldottak meg, teljesítményt tettek le az asztalra, de hogy mély kapcsolódásokra vesztegessék az idejüket, az ritka volt.

Apává válás után ez tovább erősödik: a baráti kapcsolatok gyakran ritkulnak, a figyelem a felelősségre és az ellátásra összpontosul, az apai szerep pedig ritkán kap egyértelmű érzelmi visszajelzést. Sok apa érzelmi tartópillérként működik, miközben maga alig kap megtartást vagy képtelen önmaga lelki egészségéért lépni, tenni.

Mikor jelenik meg a magány az apában?

A különböző élethelyzetekben gyakran magukra maradnak az apák. Váratlanul ér bennünket és megesik, hogy nehéz ezzel mit kezdenünk:

• párkapcsolatunkkal átrendeződnek a baráti kapcsolatok (jó lenne a legértékesebbeket megtartani),
• közös dolgok kibeszélésekor a nő a barátnőivel hamarabb tud ventillálni, az elvarratlan szálak a férfiban ott maradnak,
• várandós korban, szülés után, amikor a hangsúly és a fókusz a születendő/megszületett gyerekre tolódik (fontos megjegyezni, ugyanakkor a kismama is átélhet magányt, hiszen "mindenki" a babát zsongja körül, őt akarja látni, imádni, a kismamáról kevés szó esik, ld. még: szülés utáni depresszió),
• amikor hazaküldenek a szülés után a kórházból (ld. tejfakasztó buli),
• amikor a gyerek inkább anyás és mindent vele tud elképzelni, csak tőle fogad el (ez hamarosan fordulhat, ha mi, apák kitartóak vagyunk, akkor eljön az apás időszak is. ilyenkor majd anya érzi magányosnak magát),
• amikor nem tudunk kapcsolódni a család tagjaihoz úgy, ahogy az nekik is kellemes lenne,
• amikor mondunk valami szabályt a gyereknek és a párunk rögtön kommentálja, esetleg ellene megy, cselekszik, engedékenyebb, torzítja vagy átalakítja a jelentését, hatását (fordítva a párunk ugyanezt élheti meg),
• amikor a kiskamasz, majd később a tinédzser lepattint, és a dolgait, titkait már nem velem oszja meg, már nem engem kérdez, hanem a barátait és az internetet (sőt, a mesterséges intelligenciát),
• amikor a lányunk rajongása, közvetlensége, figyelme már egy srác (a fiúk) felé irányul (ld. lányos apák)
• amikor egyre kevesebbet jön haza a gyerek, és a megszokott közös beszélgetések, vagy a jelenléte hiányzik,
• amikor az apa számára egy fontos személy (szülő, nagyszülő, tanár, idol) meghal,
• amikor a munkahelyen átszervezik a folyamatokat és új környezetbe kerül, távol a megszokott és kedves kollégáktól stb.
• miután a párom lelép egy másik fickóval,
• a válási folyamatban vagy utána stb.

Amikor a magány átveszi az irányítást

A magány jellemzően nem krízisként jelenik meg. Inkább fokozatosan épül be a hétköznapokba. Gyakoribb ingerlékenység, türelmetlenség, motivációvesztés, fokozott munkavégzés vagy képernyőhasználat formájában. Megjelenhet visszahúzódás vagy cinizmus is. Ezeket könnyű személyes gyengeségként értelmezni, pedig inkább figyelmeztető jelek: a kapcsolódás hiányára utalnak.

„Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél”

(Bródy J.)

Ilyenkor valamit mégis akarunk kezdeni ezzel a helyzettel. Akarva-akaratlan teszünk valamit. Ez a megoldási stratégia.

Bizonyos stratégiák látszólag csökkentik ezt az állapotot, valójában azonban nem oldják meg. Inkább tovább bent maradunk a munkehelyen (túlmunka: „Még dolgozom, majd jövök!”), jól jön az állandó elfoglaltság, az alkohol, a pornó, szerencsejáték, vagy a túlzásba vitt edzés.

És ott van az önmagunk előtt is nyilvánvaló hazugság, amit válaszolnánk a „Mi van veled?” kérdésre:

• Semmi.
• Nem érdekes.
• Kibírom.
• Nem számít.
• Leszarom.

Egyértelmű, hogy zavar, hogy emészt valami, mégis igyekszek úgy csinálni, mintha minden frankó lenne.

Ezek rövid távon csupán elterelhetik a figyelmet, de nem oldják meg, nem kezelik a problémát, és nem pótolják az érzelmi kapcsolatokat. Ugyanez igaz az összehasonlításra is: attól, hogy „másnak rosszabb” (és mindig találhatunk olyan embert, akinek a nyomora mélyebb és kilátástalanabb), a saját hiány nem szűnik meg.

Ez a poszt nem terjed ki a térben és időben elhatalmasodó, elterpeszkedő magányra, amit a köznyelv depresszióként jellemez. Az már orvosi eset.

Amikor felelősen tekintünk a magányra

Van ebben egy kicsit Münchausen báró-sztori, hogy az ember önmagát húzza ki a kezdődő, vagy elhatalmaskodó magányból. Valamit lépni kell.

A legjobb lenne a megelőzés, hogy mindig legyen olyan barát, társ, szülő, szakember a közelben, aki észreveszi a kirekesztettséget, a távolságot, aki nem engedi el a kezedet, mint DiCaprióét Kate Winslet az óceán kellős közepén.

A megelőzéshez tartozik, hogy mi magunk előre teszünk érte. Egyrészt törekszünk megérteni a folyamatokat, elfogadni azok természetességét (tehát bárkivel megtörténhet) és törvényszerűségét (így vagy úgy, kisebb-nagyobb mértékben be fog következni, meg fog jelenni). Másrészt előzetesen trenírozzuk magunkat arra, hogy a másik távolodása nem feltétlenül rólunk, nem a mi elhanyagolásunkról szól.

Ami valóban segíthet, az meglepően egyszerű, mégis nehéz: legalább egy olyan kapcsolat, ahol nincs szerep, nincs teljesítménykényszer. Nem több barátra, feledtető akciókra van szükség, hanem nagyobb őszinteségre. Olyan beszélgetésekre, ahol nem megoldást kell adni, csak jelen lenni. Olyan terekre, ahol az apa nem funkció, felelősség, hanem ember.

A kapcsolódás nem gyors folyamat. Időt, ismétlődést és tudatos döntést igényel. Segítséget kérni – akár egyéni, akár csoportos formában – nem gyengeség, hanem annak felismerése, hogy mindent egyedül vinni hosszú távon nem fenntartható (tréningjeinken, workshopokon, apakörökön pont ezt is gyakoroljuk).

Nem csak másokhoz kapcsolódhatunk, hanem a legjobb lenne először önmagunkhoz. És bizony jó lenne megengedni magunknak azt is, hogy elsírjuk magunkat, kisírjuk a bánatunk, a fájdalmunk, a feszültségünk. Nem, nem ciki sírni, gyógyító, segítő hatása van, talán még egy kicsivel több ávig is élhetsz majd a családban, ha nem fojtod el.

Egy apa számára az első lépés gyakran egy belső kérdés: van-e valaki, akinek el tudnám mondani, hogy most nehéz? Ha igen, érdemes elindulni felé egy apró mozdulattal: egy üzenettel, egy sétával, egy rendszeres beszélgetéssel. Mindenek előtt nem (azonnal) megoldani kell a helyzetet, hanem kapcsolatba lépni vele.

Az apai magány nem kudarc, és nem azt jelzi, hogy valaki rosszul végzi a dolgát. Azt jelzi, hogy kapcsolódásra van szükséged. Ez egy szükséglet, amivel foglalkozni kell, amit meg kell adnod magadnak, meg kell találnod, hogyan tehetnéd teljesebbé az életed.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

Photo: ...