Sokféle képpen hívjuk: ciklus, menzesz, vérzés, piros betűs ünnep, havi baj, havi vérzés, piroska, vendég, paradicsomérés, megvan, megjött, havi olajcsere, Ferrari... Mi férfiak leginkább annyit veszünk le ebből, hogy "ma sem lesz semmi".

A menstruáció maga a világ nulladik csodája
Gondold csak el, a megérett petesejtekből indul el - természetesen hímivarsejtek közreműködésével - az az élet, amit nem sokkal későbbn fiamnak, lányomnak fogunk hívni.
Ami különösen izgalmas, hogy gyermekeink anyja már saját magzati korában - tehát amikor az ő édesanyja hasában lubickolt - rendelkezett több százezer petesejt-kezdeménnyel, amelyek hónapról-hónapra nagylánnyá érése óta kilökődnek.
Tehát gyerekeink és mi mindannyian sejtszinten már együtt éltünk anyai nagymamánkkal. Belénk rögzültek azok a hónapok, valahol mélyen a háttérben van egy rejtélyes lenyomat, amivel hordozzuk a nagyszülő életének egy darabkáját, érzelemvilágát.
Hála a menstruációnak!
Tudom, hogy férfiszemmel le szoktuk egyszerűsíteni, hogy ó, már megint. Itt a havibaj. Megint fáj a feje, piros betűs ünnep stb. Könnyen esünk hibáztatásba, hogy "ma sem lesz semmi - miatta".
Miért minősíteném le annak az embernek a természetes és egészséges működését, akihez vonzódom, akit választottam, akit kívánok, aki hajlandó velem összebújni, aki gyermeket hord a szíve alatt, aki világra hozza őket?
Ez bizony valóban egy piros betűs ünnep! Hiszen a menstruáció általánosságban azt mutatja meg, hogy a női szervezet tökéletesen működik, képes lenne magzatot befogadni, képes lenne anyává válni.
Feleségemnek ilyenkor igyekszem elmondani: örülök, hogy - a kellemetlenségek, macera ellenére - minden rendben van vele, egészégesen működik. Enélkül ugyanis nem lennének gyerekeink, én pedig nem lennék apa. Beláttam, hogy egyszerűen hálás vagyok a menstruációnak, a petesejteknek, ennek a mesteri, precíziós csodának.
A nők szükséglete menstruáció alatt
A nők régen, amikor még nem voltak intimbetétek, rongyok, napokig elbújtak, bekuckóztak. Kiszolgáltatottnak, védtelennek érezték magukat. A mai - még ejtőernyőzhetek is vele, ha akarok - szuper megoldások mellett a menstruálók szükséglet nem változott:
- az élet szolgálata (ez alap!)
- önbecsülés ("nő vagyok, nőként működöm, jól működöm")
- tisztaság (régen tisztátalannak is mondták, és hát sok nő annak is érzi magát ilyenkor)
- kényelem (olyan ruha, amiben jól érzi magát, amiben "nem látszik", amiben minden elfér)
- megértés, elfogadás (ez van, várj most kisapám),
- biztonság, biztonságos tér (betét csere közben ne nyissanak rá),
- visszajelzés (láthatatlan szeretne lenni, ha átütne ruhán, ne gúnyolódjanak rajta, ne is tegyék szóvá),
- bátorítás (ha késik, ha rendszertelenül jön),
- stabilitás (a rendszeres ciklus jelzi, hogy egy darabig nem változik a családi létszám - sajnos vagy szerencsére, ilyenkor megkönnyebbülés, vagy csalódottság érzése jelentkezik; ha pedig kimarad, késik aggodalom, szorongás, vagy éppen bizakodás érzések jelennek meg)
- nyugalom, pihenés (ha fájdalommal jár, milyen jó lenne egyeseknek ilyenkor "női szabadságot" kapni),
- gondoskodás (róla is, gyerekekről is, önmagamról is)
- érintés (van, aki ilyenkor szeretn több gyengéd babusgatást, és van aki nem bírja elviselni más ember közeledését)
- érzelmi biztonság (nyugodtan megélheti azt, ami benne zajlik, nem lesz ráolvasva, kiforgatva, elítélve, lenézve)
- együttműködés (szeretné, hogy csak akkor közeledjen a párja, ha erre egyértelmű jelt adott/igent mondott)
Apa szükséglete ezalatt
Egy regény szereplője vihogva mesélte: "Egyszerű ez. Csak legyen behűtve elég sör, meg egy hétre való kaja előre elkészítve, meg egy kis ciróka apának és akkor minden rendben van." Egytértesz ezzel?
Mindenkire kiterjesztve ilyen szükségletek merülnek fel:
- tisztánlátás (szeretné tudni, hogy a vele élő nő állapota mögött mi rejlik, miért van, hol tart a folyamat. Mikor alkalmas számára a közeledés. Egy-két szóval érdemes tájékoztatni)
- szexualitás (nem minden férfit zavar a vér, a váladék, nem tartja vissza az összebújástól, lehet, hogy várnia kell)
- gondoskodás (vannak férfiak, akik ilyenkor több feladatot átvállalnak, kiszolgálják a párjukat, lefoglalják a gyereket, hogy ne lógjon ilyenkor anyán)
- ünneplés (az élet csodáját, az egészéges működést)
- stabilitás (a rendszeres ciklus jelzi, hogy egy darabig nem változik a családi létszám - sajnos vagy szerencsére)
Nagylánnyá érik a kis hercegnő
Végigkísértem. Csodálatos volt látni, ahogyan hajtotta a kíváncsiság, ahogy érezte belül, hogy valami nagy dolog készül, és innentől megváltozik az élete. Istenem, milyen kicsi volt még.
Szerencsére szeret olvasni, kifaggattam a könyvtáros nénit, melyik könyvet ajánlja. Ki is kölcsönöztem.
A legtöbb könyv mindent, szóval MINDENT el akar mondani elejétől a végéig. Egy ilyen kislányt még inkább elborzasztanak a közösülés részletei, a fogantatás, a terhesség.
Azonban ez a könyv azért tetszett, mert csak a változást meséli el, hogyan alakul át a teste, személyisége, a hangulata és miket érdemes megfigyelni. Hogyan észüljön fel rá, mire számíthat, milyen szokásokat érdemes kialakítani. Kedves, nem negédes, nem bagatellizáló, nem agyoncikuskodva és ezzel lényeges infókat, árnyalatokat elfedve, szóval egy érettebb barátnő hangján íródott.
Empatikus a kislányokkal, akiknek az elején még halvány fogalmuk sincs, mi lesz ez és milyen lesz. Nekem is megnyugtató volt elolvasni, mi zajlik a kislányom testében, lelkében, gondolataiban, hogy milyen szükségletei van egy lánygyermeknek.
Együtt vártuk az első alkalmat, felkészültünk rá, édesanyával is sokat beszélgetett róla, beszerezték a szükséges kellékeket. Sokat beszélgettünk arról, miként dolgozik odabent a laboratórium (a hormonok tűpontos és varázslatos világáról) és hogy ez bizony mennyi energiával jár, nem véletlenül fáradékonyabb, gyengébb, ingerlékenyebb.
És amikor jött feleségem, hogy nagylány lett a mi kis hercegnőnk, bementem hozzá, és meghatódva öleltem át. Együtt sírtunk, hogy ez milyen nagyszerű és csodálatos. Nagyfiamnak is elhintettem 1 rövid mondatban, hogy képben legyen - többre nem volt kíváncsi.
A kislányok között gondolatban igen nagy a verseny, mintha ez számítana. Ugyanaz történik, mint akinek már kihullott 1, 2, sok foga, az már milyen nagy!
Tanítsuk meg arra, hogy a közös helyiségeket tisztán tartsuk, a használt kellékeknek milyen módon és hol a helye. Ha mulaszt, akkor is inkább kedvesen próbáljuk felhívni a figyelmét, ne párosuljon hozzá extra szégyenérzet, ami - mert nagyon intim, nagyon titkos, nagyon személyes - amúgy is könnyen jelentkezik.
Én még azt is megbeszéltem a lányommal, hogy nyugodtan jelezze, "ha megjött", mert akkor képben vagyok, kíméletesebb leszek, igyekszek még megértőbb lenni hozzá.
Arra biztatlak, apatársam, te is készülj fel így. Keretezd át magadban a menstruációt, fedezd fel benne az élet, és egyben saját léted csodáját. Gondolj bele, próbáld átérezni, milyen szükséglete lehet a párodnak, lányodnak. Ha ezt átadod a gyermekeidnek, magabiztosabb felnőttek válnak belőle, lányod majd olyan férfit fog keresni az életben, aki még ezeken a piros betűs napokon is tiszteli őt.
Huba
Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.
.
Photo: Unplasj, Deon Black