Rendkívül fontos megteremteni a rendszeres beszélgetés kultúráját otthon. Vagy kint a nappaliban, vagy a teraszon, udvaron, vagy bekuckózva a gyerek szobájába, és pár perc erejéig a tiszta, értékítéletmentes beszélgetésnek terepet biztosítani. Ilyenkor szóba kerülnek a kivel barátkozol mostanság, hogy jössz ki velük, mi leszel, ha nagy leszel, vagy merre jártál, mit csináltál, mi foglalkoztat most téged kérdések, merre jársz, milyen a nagyvilág, te hogyan látod stb.

Beszélgetni arany!

Kérdések mindig felmerülnek a szülőkben. Viszont ha folyton csak mi kérdezünk, könnyen átmehet vallatásba, számonkérésbe, legalábbis a gyerekünk így élheti meg. Ezért aztán ha önmagunkról kezdünk el beszélni, milyen volt a napunk, volt -e valami nehézség, hogyan oldottam meg, volt-e, amin bosszankodtam, vagy felnevettem, akkor a gyerek felismeri a helyzetet és fel tudja idézni a napját. Hozzá tud kapcsolódni, hogy ha vele is történt valami hasonló.

Ez a téma jutott eszembe, mikor legutóbb felütöttem egy Petőfi kötetet. Az Egy estém otthon című verse első olvasásra egyszerű családi jelenetet ábrázol: az író hazatér szüleihez, beszélgetnek, esznek-isznak. Szépen ábrázolja, milyen érzés hazaérni, leülni a családi asztalhoz, és együtt lenni azokkal, akiket a legjobban szeretünk.

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer -
Az isten áldja meg!
...
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Petőfi Sándor

Egyszer csak előkerül a régi, sosem feloldott feszültség – a két kezével dolgozó apa egyszerűen nem érti fia színpadjáró-versfaragó hóbortját. „No, csak hitvány egy élet az a komédia!” – mondja ki őszintén, amire a fiú csak kényszeredetten mosolyogni tud. A történet mégis sokkal többről szól: az apai szeretet próbájáról, az elfogadás nehézségéről, és arról a mély emberi szükségletről, amely mindannyiunkban ott él – hogy értsenek és elismerjenek bennünket.

Iszom a bort...

Szinte zárójelesen jegyzem meg, hogy aki bort iszik, nem csak az ízéért, zamatáért issza. Leggyakrabban azért, hogy ellazuljon, hogy ne terheljék a gondok.

Ahogy Bagossyék éneklik: „Azt mondják, részeges vagyok, pedig csak szűnni akarok”

Az alkohol a homloklebenyben dolgozik, feloldja, kikapcsolja a gátlásainkat. Vele együtt a koncentrációt, ítélkező képességünket, az empátiát, az előrelátást is.

Szerintem ezért is mondják régóta, hogy borban az igazság (In vino veritas), mert a kontroll is kikapcsol, és gátlás nélkül kimond az ember alkoholos befolyásoltság alatt olyat is, amit józanul, pihenten megfontolna kétszer is.

Egészen kellemes az alkohol lágy bódultságába merülni, csak ugye ezzel a gondok még nem szűntek meg, és az ellazuláshoz, ugyanahhoz a laza állapothoz (delíriumhoz) szépen lassan egyre több alkoholt kell a szervezetbe borítani.

Zárójel bezárva.

A beszélgetés mélyén húzódó szükségletek

A sok minden más mellett a mindennapi verbális érintkezések tartanak össze bennünket: a közös vacsorák, a kérdések és válaszok, a meghallgatás és halgatás. A szóban elhangzó mondatok mögött mindig szükségletek rejlenek.

Az apa lehet, hogy biztonságot keres: nem azt, hogy fia munkája értelmet nyerjen számára, hanem hogy fiának meglegyen a mindennapi betevő, hogy a sok vándorlás mellett is biztonságban, nyugodtan tudjon pihenni, aludni. Így gondoskodik róla gondolatban. Lehet, hogy szeretné, ha fia kitanulná a hentes mesterséget, és vinné tovább a szakmát, örökségül adná tovább neki szerszámokat, tehát folytonosságot, stabilitást szeretne.

Sanyi, a fiút csak az önkifejezés és persze a csajozás, a szexualitás, a kaland érdekli a színházasdiban, és elismerésre, megbecsülésre vágyik – a vándorúton és otthon is. Szeretné, hogy apja meglássa: a művészet is lehet érték, még ha más formában is, mint a húsvágás vagy egyéb kétkezi, „igazi férfias” munka.

Szemében "mesterségem"
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.
...
"Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket."
...
De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő fia van;
Előtte minden ilyes
Dolog haszontalan.

Petőfi finoman mutatja meg, hogy az előítélet mögött valójában féltés húzódik. Az apa a maga világából nézi a dolgokat: abból az általa nagyon is ismert világból, ahol a munka mércéje a verejték, a kézzelfogható haszon, az asztalra kerülő hús és kenyér. Ezért nehéz számára elhinni, hogy a költészet, a színészet, vagy bármely „láthatatlan” hivatás ugyanúgy érték lehet, hogy meg lehet belőle élni.

Ám a szeretet ott bujkál minden szavában, csak épp nem úgy kerül kifejezésre, ahogyan ez a gyereknek jól esik.

A versben az anya alakja is megjelenik. Ő kérdez, kíváncsiskodik, mintha nem is tudna betelni fia történeteivel. Nem tudunk ítélkezésről kritizálásról, csak kérdezésről, hallgatásról. És hogy ez a gyereknek mennyire jól esik. Ez a feltétlen elfogadás és figyelem az, amire mindannyiunknak szükségünk van a családban.

És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek.

Hallgatni arany

Itt rejlik a tanulság számunkra, mai apák számára is: hogyan hallgassuk meg gyermekeinket, hogy szívesen, örömmel meséljenek magukról? És hogyan fogadjuk, ha esetleg kiderül, teljesen mást gondolnak a világról, mást tartanak fontosnak, mint mi?

Gyermekeink sokszor nem azok után lelkesednek, amiért mi hajdanán. Nem annyi munkát, energiát tesznek a tanulásba, csajozásba, szórakozásba, szabadságba, máshogyan barátkoznak és tartanak fent kapcsolatot, mint ahogy ránk volt jellemző.

Végül nem azt az utat választják, amit mi képzelnénk el nekik. Különösen ma, amikor annyira változik minden, hogy a 10-20 év múlva gyakori szakmák még meg sem jelentek. Így aztán lehet, hogy majd olyan világ felé fordulnak, amely számunkra teljesen idegen.

Ilyenkor az a dolgunk, hogy feltétlenül megértsük a belső motivációjukat és hogy meghallgassuk őket. Hogy kérdezzünk, és válaszokat keressünk velük együtt. Mert a beszélgetés hidat ver a két világ közé – az övék és a miénk közé.

Végső soron minden gyermek azt keresi, amit Petőfi is megfogalmazott: annak bizonyosságát, hogy van valaki a világon, aki őt a legjobban szereti, bármit tesz, bármi hóbortja adódik, bármerre csábítja el az élet. És minden apa azt reméli, hogy fia útja nem vezet messzire tőle. A szeretet azonban akkor mutatja meg igazi erejét, amikor a távolságot is képes áthidalni.

Ha más utat választ a fiam, mint én – maradjon biztos abban, hogy a beszélgetéseinkben mindig megtalálja a hidat közénk. Mert a kritikamentes szavakban, a figyelemben és az elfogadásban is rejlik az apai szeretet, az erő és a stabilitás.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: pexels, Mario Amé