"A szülőszoba elsősorban egy egészségügyi ellátási hely" Óriási vihart kavart a Szent Imre Kórház a korábbi döntésével és az azt magyarázó mondatával.

Értem, értem, hogy ez egy kórház. Ahol ugyebár betegek, párdon: páciensek vannak, lábadoznak, várakoznak kivizsgálásra, kezelésre, műtétre, kontrollra, utókezelésre, leletre, zárójelentésre.

Tudom, filozófiai vitát nyitok vele, de hadd szóljon: vajon a közös gyermekeimnek életet adó feleségem is beteg?

Mi baja lehet neki? Szülni fog?

Dehát az nem betegség, kérem! Az nem elváltozás, nem deviancia, az nem baleset, az nem trauma...

A szülés a világ egyik legtermészetesebb folyamata, hogy – most az egyszerűség kedvéért tényleg csak ezt a többségi esetet figyelembe véve – két egymást szerető ember intim együttléte során megfogan a csemete. Nődögél a meggymag, aztán dió, barack, dinnye, majd kicsi lett odabent a ház és mint az őzike David Attenborough által narrált filmben, megszületik.

A babák megszületnek.

Világra jönnek.

Nem kikezeljük anyából a babát. Nem kigyógyítjuk a várandósságból. Nem csillapítjuk a vemhességét, ahogyan a lázat. Hiába kenegetjük fájdalomcsillapító kenőccsel, vagy adunk be neki görcsoldót, nem múlik el várandós kismamának lenni.

Szóval nagyon úgy néz ki, nem beteg.

A születendő csemete sem beteg. Egészen önálló. Világra jön. Egyedül. Senki sem fogja odabent a kicsi kezét, ő elindul, neki a nagyvilágnak, befordul, kiválasztja a menetirányt, aztán nosza, nyakába szedi a lábát, nagyot dobbant és „hahó, itt vagyok”!

Mert aki világra akar jönni, az bizony jön. Magától. Nekünk – idekint – csupán várni kell, mint a távolsági buszt. Kicsit nagyobb szeretettel.

Igaz, tudjuk segíteni a pici jöttét, de úgy, hogy édesanyának segítünk. Leginkább azzal, hogy előre felkészítjük, a vajúdásnál és szülésnél békén hagyjuk, nem háborgatjuk, nem zargatjuk. Hadd legyen képes megszülni saját csemetéjét. Hadd legyen képes engedni saját csemetéjét megszületni.

Kísérő a szülőszobán

Apropó, ha a szülés egy természetes, önműködő folyamat, mit keres a kórházban, betegek között? Miért nem valami életsegítő központnak, szülőháznak hívjuk, ahová a szülő nőket és kísérőiket „terelik”? Hiszem, hogy egészen megváltozna tőle a nézőpont, ahogyan a kismamákra és magára a szülési folyamatra tekintünk.

Az egészségügyi törvény (amire előszeretettel és persze jogosan hivatkoznak kórházak, ez is dolguk) egyik célja,

„megteremteni annak feltételeit, hogy minden beteg megőrizhesse emberi méltóságát és önazonosságát, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon”.

Na tessék, ha máris lebetegezem a várandós kismamát, akkor ennek fuccs.

Ha pedig valamilyen okból kizárom a várandós kismama életepárját, akkor pedig az önrendelkezési joga is sérül.

Ma már nagyon nem ördögtől való, és bizonyított, hogy életre szóló, kapcsolatot is erősítő élmény, ha édesapa is jelen van a szülésnél, valamint az azt követő aranyórában.

Miért akarnánk ettől ezeket a párokat megfosztani? Apa nem kísérő! Hát apa talált bele a 100-as körbe, hát apa szeme fénye fog megszületni, hát apa tartozék, most ő az oldalborda. Dehogy kísérő. A születendő utód, örökös tulajdonságait meghatározó génállomány 50%-ának birtokosa. Kísérőőő? Ugyan kérem!

Azon a bizonyos – remélhetőleg – intim együttléten sem „kísérte” a párját a férfi, hanem – akarva-akaratlanul – tevőlegesen megtermékenyítette, teherbe ejtette. Dehogy kísérő!

Alkotótárs. Teremtőtárs.

Hogy egészen pontos legyek: szülő.

A dúla? Na, ő kísérő.

Segít a várandós időszakban, felkészülésben, tulajdonképpen szülés-kori felvilágosításban, gyermekágyi időszakban. Ő a klasszikus kísérő. Elég hosszú úton kíséri a várandós párt.

Abban a korban, amikor az apák egyre több feladatot vállalnak személyesen a családban, egyre nagyobb felelősséget éreznek, hogy az ő jelenlétük ugyanolyan fontos, szóval abban a korban lekísérőzni egy apát, egy szülőt, tulajdonképpen családellenes.

Amikor kutatások bizonyítják, hogy az első pillanattól, a születés utáni 1000 napig mennyire fontos az apai jelenlét, akkor nem szabad megfosztanunk a családokat ettől a közös élménytől.

És nem, nem arról van szó, hogy esetleges komplikációknál is ott lábatlankodjon az ájulás szélén tántorgó férfi. Onnantól valóban szakember beavatkozására, klasszikus orvosi ellátásra lesz szükség.

Arról van szó, hogy a legtöbb esetben természetes úton zajló, igen nagy valószínűséggel várhatóan komplikációmentes vajúdási, szülési folyamatoknál – alanyi jogon – jelen lehessen a kismama párja mint szülő és nem mint kísérő. Ezen felül pedig ha a kismama dúlát is fogad, őt engedjék be kísérőként.

Mire van szüksége a kismamának a szülőszobán?

A kismamának elsősroban biztonságra, mégpedig érzelmi biztonságra van szüksége, bárhol is várakozik a szülésre, bárhol is indul el.

Dúlnak benne a hormonok, dolgoznak, hömpölyögnek: készítik elő az édesanyát a szülésre. Nagy átváltozás ez. Minden azért történik, hogy az anya képes legyen biztonságos utat engedni a babának, miközben ő is szépen átadhatja magát ennek a folyamatnak.

A legjobban valószínűleg nem egy törvény, kórházi vezetőség, hanem maga a kismama tudja megmondani, kit szeretne maga mellett látni, kinek a jelenléte hat rá megnyugtatólag ezen a kiemelet életeseményen (ld. önrendelkezési jog). Ez a jelenlét és érzelmi biztonság.

Ezután jöhet a kérdés: Kire van szüksége? Ki tudja betölteni azt a szerepet, akivel megéli a maximális biztonságot? Természetesen van olyan, aki ha lát egy fehérköpenyest, hátra is dől, hogy megvagyok, biztonságban vagyok, nekem bőven elég az ő diplomája, ezer levezetett szülésnyi tapasztalata.

Van, akinek ezen felül – egy csöppet sem értéktelenítve a doki tudását, tapasztalatát, kompetenciáját! – fontos még a lelki kapcsolódás, az összetartozás, az intimitás. Fontos lehet még az olyan szó nélküli visszajelzés (tehát az anya tudatában megfogalmazott gondolat, érzület), hogy jó vagyok így, ahogy vagyok, jól csinálom, jó anya vagyok.

Ha ezt az édesanya a saját társában-társával látja megvalósulni, akkor szerintem fontos és hasznos, hogy lehetőséget biztosítsunk az apának is: legyen apás szülés!

De semmiképpen sem kizárólagos vagy relációban a dúlával, hiszen az egy teljesen más szerepkör. Ő a kismama másik szükségletére tud választ adni.

Huba

Napról napra morzsányival
jobb apává válunk.

.

Photo: Unsplash (Oleksii Bocharov)